Kapitalista

 

Beindult az európai QE, de közben Görögország agóniája folytatódik. Az elhúzódó válság, és az egyre valószínűbb görög csőd talán az európai döntéshozókat is egyre több olyan lépésre késztetheti, amelyeket az amerikaiak már megtettek.

 

Még viszonylag élénken él bennem a Lehman Brothers csődje. Akkoriban már mindenki számított a dologra, így nem ért senkit akkora hidegzuhanyként a bekövetkezése, sokakban mar az is felmerult, h a piac mar joreszt „bearazta”. Persze az azt követő hétfőn mindenki izgult, hogy mi következik, de a piacok első körben a vártnál kisebb esést mutattak. Csakhogy aztán mindenki elkezdte összeszámolni, hogy mekkora is így a veszteség, amit kénytelen elkönyvelni valamint rajott, h az AIG-vel kotott kontraktusai sem kepesek fedezni a pozicioit a ceg csodkozeli allapota miatt, na ekkor ütött be a pánik, és persze már senki nem bízott senkiben, a bankközi piac szerte a világban befagyott, és sokan a bankok megrohanásától tartottak.

 

A pénzügyminisztérium szerepét betöltő US Treasury a FED-del karöltve meglepő lépésekre szánta el magát. Ez volt az azóta fogalommá vált Quantitative Easing, és egy amerikai szemmel korabban elképzelhetetlen húzás: „Allamositas”, az Amerikai Állam tulajdonrészt vásárolt szavazati jogot nem biztosító részvényeken keresztül az orszag legnagyobb penzintezeteiben. A cél a befagyott bankközi piac, a hitelezés és legelsősorban a bizalom helyreállítása volt. (Erről szól az HBO által készített Too Big To Fail című zseniális film, ajánlom mindenkinek).

 

Európai QE már van, igaz az EU-ra annyira jellemző, kissé nyakatekert módon amit mar nagyon sokan elemeztek.

 

De mi a helyzet akkor a bankokkal? Egyre szigorúbb tőkekövetelményeknek kéne megfelelniük, amihez persze növelni kéne a sajáttőkéjüket is, ami jelen piaci környezetben nem egy egyszerű mutatvány, hisz egy amúgy is nehézségekkel küzdő szektorba nem szeretnek pénzt rakni a befektetők. Így leginkább hitelezési tevékenységük visszafogásával próbálkoznak, ami azonban lehetetlenné teszi az európai recesszió elkerülését. Mindeközben egy esetleges görög csőd nagyon súlyos helyzetbe hozná őket, és valószínűleg megismétlődne a Lehmannal látott, „már mindenki beárazta/leírta forgatókönyv”, de amikor az összeomlás pora elül, kiderül, hogy hiába a nagy felkészülés, több európai nagybank végezné Dexia-kent.

 

Ilyen súlyos helyzetben akár az EU és az EKB is megtehetné amit a US Treasury 2008-ban már meglépett. Kisebbségi tulajdonrészt vásárolhatna a nagy európai bankokban, ezzel megoldva a tőkeemelést, és így talán elkerülhető lenne a bankroham, a bankközi piac befagyása, a hitelezés teljes leállása, összességében a piaci bizalom helyreallitasahoz nagyban hozzajarulna.

Az is igaz, hogy az amerikaiakkal ellentétben az európai adófizető állampolgárok nem biztos, hogy megemésztenék, ha mindez szavazati jogot nem biztosító részvényeken keresztül történne. Az európai bankok amerikai társaikhoz hasonlóan kapnának vételi opciót, természetesen magasabb lehívási árfolyammal. Nem kell félteni őket, minden bizonnyal akárcsak a Citi és társai, az EU-s bankok is mindent megtennének azért, hogy mielőbb szabaduljanak újdonsült kvázi „állami” tulajdonosuktól, az EU-tól (vagy adott esetben az EKB-tól). Már, ha egyáltalán elfogadják a bankok a feléjük nyújtott kezet. Különösen annak fényében, ami jelenleg is folyik az RBS-nél a brit bankmentés folyományaként. Ha az EU szavazati jogot biztosító részvényeket szeretne, akkor valószínűleg a top európai bankok inkább kockáztatnának, és nem mennének bele a mentőcsomagba.

 

Aztán ha helyreálltak a dolgok/megnyugodtak a piacok a bankok apránként visszavásárolták az Uniótól a részvényeiket, raadasul a Kozosseg is nyereséget ért el az ügyleten, akkor valószínű bármelyik európai politikus szívesen kiáll választói elé azt mondva: „Igen emberek, megmentettük az európai bankrendszert az összeomlástól, helyreállítottuk a piacok bizalmát, és mindeközben még pénzt is kerestünk az egészen!”