Az elmúlt években mindent leírtak a „válságról” (többet is mint kellett volna). Hallottuk, hogy a bankok kapzsisága miatt volt, hogy vége a kapitalizmusnak, vagy legalábbis abban a formájában, ahogy mi ismerjük. Azonban ez is, mint annyi minden, kicsit bonyolultabb. A válságok a kapitalizmus természetes jelenségei. Feladatuk, hogy megtisztítsák a piacokat, kezeljék anomáliáikat. Ha megnézzük a válság amerikai okait, akkor nem csak gonosz bankokat és mohó brókereket látunk, hanem nagyravágyó politikusakat és átlagos, jól élni akaró emberek tömegeit is.
Az Egyesült Államok és úgy általában „a Nyugat” gazdaságára a második világháború óta kisebb megszakításokkal, de a növekedés jellemző. Ezeket a megtorpanásokat hajlamosak vagyunk nem figyelembe venni, amikor az elmúlt 60 évet tekintjük, pedig azért az olajárrobbanás sem volt épp vidám esemény. Szóval ennek a növekedésnek a bűvöletében az amerikai politikai elit kitalálta, hogy létre kell hozni a „nagy társadalmat”, azaz a tulajdonos közép osztály növekedését kell támogatni, és minél több embernek lehetővé kell tenni a kertvárosi középosztály amerikai álmát. Az elképzelés nagyon szép is, csak épp a megvalósítása nem olyan egyszerű. A bankok alapvetően úgy szeretnek hitelezni, ha visszakapják a pénzüket, sőt igen sok embert alkalmaznak, akiknek az a feladata, hogy megállapítsák, hogy a potenciális adós, képes-e visszafizetni a kért összeget. Azonban a politika közbelépett, támogatta az alacsonyabb társadalmi csoportokba tartozók hitelhez jutását, amit leginkább a szegény feketéket és hispánokat diszkrimináló csúnya bankok bírsággal fenyegetésével ért el. Nem is kellett több a bankrendszernek, adtak is sok hitelt mindenkinek aki kért, úgyis pénzbőség volt a világban. A többit már ismerjük, értékpapírosítás, származtatott termékek, azaz fantasztikus kis papírokat kreáltak ezekből a hitelekből, amit mindenki örömmel vett és adott.
Ezt a folyamatot mutatja be az alábbi két kis video:
Alapvetően a tőzsdét tökéletes piacnak szoktuk tekinteni (vagy legalábbis az ahhoz legközelebb állónak), ahol a vevő és eladó is a teljest lehető legjobban megközelített módon informált a viszonylag homogén termékekről. Ezt segíti elő, hogy a tőzsdei cégek széleskörű, jól szabályozott, egységes, rendszeres időközönként kötelező beszámolókat kötelesek publikálni eredményeikről, hogy a befektetők és spekulánsok (akiknek nagy része intézményi befektető pl nyugdíjjalapok és befalapok, nem holmi gonosz öltönyös, szelvényvágó, munkásnyúzók) megalapozottan hozhassanak döntést. Erre alapozva ilyen racionális döntéseket is hoztak.
Ezek a döntéshozó mechanizmusok két főbb elemből állnak: tudomány (főként fundamentális elemzés) és pszichológia (technikai elemzés). A fundamentális elemzés elméletileg közép távon mindig bejön. A gyakorlat erre az időtávra néha kicsit rácáfol (pl a mostani válság előtti lufi kicsit hosszan fejlődött ki), de mindig eljön a korrekció. Rövid távon azonban a technikai elemzés képezi le jobban az eseményeket. Ez a pszichológiai factor. Ha mindenki vesz, Te is. Nem akarsz kimaradni a rallyból, mert akkor eltűnnek a a befektetőid, a nyugdíjalapodból elviszik a pénz az ügyfeleid, vagy magánbefektetőként sírni fogsz, hogy nem merted meglépni, kimaradsz a rallyból, igaz, hogy elemezve a szituációt már sejthető, hogy az alagút végén nem a fény, hanem a betonfal vár. És itt jön a lényeg, tudni kell kiszállni. Ha valaki jókor shortolt (Goldman), akkor a lufin és a válságon is keresett.
Egy ilyen lufi kialakulását és tisztító hatását legegyszerűbben talán a dotcom lufin keresztül lehet bemutatni. Az internet hőskora a netes cégek felfutásának aranyláza volt. Mindenki be akart szállni. Egy-egy ilyen cég befektetői hihetetlenül meggazdagodhattak, nagyon rövid idő alatt. A cégek nagyon gyorsan növekedtek, garázsokból csillogó irodaházakba költöztek, hihetetlen tőke áramlott a szektorba . Senki nem akart kimaradni. Az internetes cégek papírjai az egekbe emelkedtek. És kialakult a lufi. Mindenki aki beszálllt racionális döntést hozott. A részvényárfolyamok éveken át emelkedtek, a cégek bevételei folyamatosan emelkedtek. Persze egy külső szemlélő megláthatta a válságjeleket, de senki nem tudhatta, hogy mikor pukkad ki a növekedés. És egyszer csak BUMM 2000 március 10-én a NASDAQ index elérte a csúcsot, ahonnan tudjuk, hogy az irány csak lefelé vezet. 5048.62 ponton zárt (nap közben még magasabb értékeken is járt), ami több mint duplája volt az egy évvel korábbi eredményének.
Az ezután kezdődő esést a legtöbb elemző pusztán korrekciónak gondolta, de az azt követő hét hétfőjén vezető high tech cégek papírjaira érkeztek milliárdos eladási megbízások. A piac összeomlott. Március 15-én már csak 4580 ponton állt. Az ezt követő időszak során számos, ma már ismeretlen, de akkoriban nagy cég bukott el, olyan cégek csődöltek be, mint a Worldcom, XO Communications és hasonlók.
Azonban a dotcom lufi alakította ki mai világunk egyik fontos szektorát. Az amazon, a yahoo például túlélte, de a növekedésükhöz szükséges tőkét a lufi idején szerezték. Épp ez a folyamat nem tudott a mostani válságban lejátszódni a bankok közt, mert a mentőcsomagok közbeavatkoztak.
Itt tenném, hozzá, hogy mikor azt mondják, hogy a “bankárok” csak a következő negyedéves bónuszukat nézik, akkor hozzá teszem mindig, hogy a befektetők nagy része is max erre az időtávra gondolkodik, és ha nincs emelkedés, továbbáll. Magánszemélyek éppúgy megszedték magukat a válság előtti bikapiacon, mint a befektetési alapok és bankok, csak épp kb a kitalálóikon kívül senki nem tudta, hogy némelyik kereskedett termék miből is áll (de legyünk őszinték, nem is érdekelt szinte senkit, mert a spekuláció addig jó dolog, amíg jól keresünk rajta, ha azonban a fasz rossz végére kerülünk, akkor sipítozunk, hogy átvertek, lásd pl a magyar frankhiteleseket). Jöttek a másodlagos jelzálogpiaci hitelek, a bankok részvényárfolyamai az egekben, globális bika piaci helyzet, meg minden, és hip-hopp a lufi kipukkadt, és válságban találtuk magunkat. A Lehman becsődölt (senkit nem lepett meg igazán, mi is hetekkel a bejelentés előtt már sörözés közben erről beszéltünk), és rájöttünk, izgalmas időket élünk. A jenkik a törvényeiknek megfelelően szépen abbahagyták a jelzáloghitelek visszafizetését és kiköltöztek a házaikból (amerikai szabályozás szerint, mivel a ház a fedezeted, így ha onnan kiköltözöl leállhatsz a fizetéssel,hisz a banknak átadod a fedezetet, csak épp a bedőlt piacnak hála ezek az ingatlanok messze nem értek annyit, mint amennyi hitelt vettek fel rájuk. A banki portfóliók így tele lettek értéktelen ingatlanokkal, soha meg nem térülő hitelekkel és mindenféle fedezet nélküli papírral.), a világ pedig lélegzetvisszafolytva figyelte ahogy leállt a bankközi hitelezés, mert senki sem tudta, hogy mi van a másik könyveiben és képes lesz-e visszafizetni a hiteleket. A következő részben megnézzük, hogyan reagált erre a világ.
