Választási viharok söpörtek végig Európában a hétvégén. Franciaországban a baloldali szuperpopulista Hollande gyűrte le Sarkozyt, de még sokkal izgalmasabb a helyzet az eurózóna jelenlegi szamárpadjában, Görögországban.
Görögországban jelen pillanatban elég nagy az esélye az újabb választások kiírásának, bár sokan sokféleképpen látják a helyzetet. A választásokon második helyezet szélsőbaloldali Syriza párt államosítaná a bankokat és megtagadná az adósságtörlesztést, ha sikerülne koalíciót összehoznia a többi kisebb görög párttal.
Ezt már valószínűleg az EU, EKB, IMF hármasfogat, élükön Angela Merkellel sem bírná cérnával. Minek öntenék tovább az eurózóna adófizetőinek pénzét egy feneketlen lyukba, ahonnan deklaráltan nem kapják azt vissza. A magán és intézményi befektetők részéről a hatalmas rájuk kényszerített adósságleírás után sok vesztenivaló már nincs, ők már megégették magukat. Itt már az EU futhat a pénze után, ha akar.
Egyszerűen hagyni kell menni a görögöket, és ez nagyon jó lecke lesz, nem csak Görögország számára, hanem az eurózóna többi tagjának is. Hogy mi vár a görögökre, azt nagyon jól látatja a Bloomberg cikke. Már a következő, májusban esedékes 5,2 mrd EUR-s tétel átutalása is kérdésesé vált. Ez azt jelentené, hogy heteken belül elfogyna a pénz, nem tudnának nyugdíjakat, se fizetéseket folyósítani. Tekintve, hogy a görög állami áramcéget a közelmúltban kellett kimenteni, így az is megeshet, hogy szó szerint lekapcsolják a villanyt. Természetesen az egyedüli, amit ekkor tenni lehet, az a kilépés az eurózónából, és a drachma bevezetése. Ez persze döbbenetes pénzromlással járna, még akár hiperinfláció is bekövetkezhet, amit a németek a jelek szerint soha nem felejtenek el (pedig nem is ők, hanem Magyarország ebben a világbajnok).
A görög állampolgárnak pedig rá kell jönnie, hogy így is úgy is nagyon rosszul járt. Végeredményben mindegy, hogy a fizetése feleződik ugyanakkora árak mellett, vagy marad a fizetés csak minden legalább kétszer annyiba kerül. A görögök persze akarják az eurót mint fizetőeszközt, csak a velejáró megszorításokat nem. A kettő pedig csak együtt megy.
Abban viszont, hogy az EU és azon belül az eurózóna mindenképp rosszul járna ezzel a forgatókönyvvel, a nagy többséggel ellenben nem vagyok biztos. A többi EU-s állampolgárnak és politikusnak is jó lecke és elrettentő példa lehet az, ami a görögökkel történhet majd. Mindemellett az eurózóna megszabadul egy „daganattól”, és fókuszálhat Spanyolország és Olaszország problémáira.
Mindeközben az új francia elnök, Hollande szintén szabadulni akar a megszorító intézkedésektől, sőt, ahogy Zsiday Viktor is fogalmazott, a programja sok hasonlóságot mutat az ősbűnnek számító Medgyessy féle 100 napos programmal. Mindehhez pedig monetáris lazítást követel az EKB-tól.
A németek, ha egyáltalán belemennek a monetáris lazításba, azt is feltételekhez kötik, olyan program megvalósításához, amivel Hollande kampányolt, biztos nem adnák a jóváhagyásukat, csak ahhoz az úthoz, amin jelen pillanatban Olaszország halad, jelen pillanatban egyébként a jelek szerint nem is rosszul. A valóság kemény dolog, az állampolgároknak pedig előbb-utóbb szembesülni kell ezzel.
A középtávú végeredménye a folyamatoknak könnyen lehet egy kisebb eurózóna a periféria országai nélkül. De fennmaradásában szinte biztos vagyok, az viszont lehet, hogy végül lehet, hogy egy olyan gazdasági elitklubról beszélünk majd (Benelux államok, Németország, Ausztria, Skandinávia és Franciaország), amelyhez sokan tartozni akarnak majd, csak épp olyan szigorúak lesznek a feltételek, hogy senki nem felel majd meg első nekifutásra.